Nem, az ügyvéd nem feltétlenül képviseli mindkét felet lakásvásárlás esetén. Bár a közhiedelem szerint az ingatlan adásvételi szerződést készítő ügyvéd mindkét felet, azaz az eladót és a vevőt is képviseli, ez a felek szempontjából hátrányos megoldás lehet.
Ki fizeti az ügyvédet?
Magyarországon a lakásvásárlás során az adásvételi szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd díját szinte minden esetben a vevő fizeti.
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 6:218. § (2) bekezdése szerint az ingatlan megszerzésével, átvételével és a tulajdonjog földhivatali bejegyzésével járó költségek – ideértve az adásvételi szerződés ügyvédi díját is – a vevőt terhelik, ha az ügyvéd a vevő megbízásából jár el. Ettől a felek megállapodásban eltérhetnek, de a gyakorlatban ritka, hogy ne a vevő fizesse az ügyvédet.
Kettős képviselet problémája
Elég elterjedt és a ’90-es évek piacgazdasággal dacoló fegyelmi döntéseire visszavezethető gyakorlat, hogy az ügyvéd az eladót is képviseli, annak ellenére, hogy a vevő fizeti a díjat. Azonban ez a gyakorlat káros és inkorrekt a vevőkkel szemben. Soha más ügyben, mint a használt lakások adásvétele esetén fel nem merült még, hogy az ügyvéd a saját ügyfelén kívül az ELLENÉRDEKŰ felet is képviselné.
Ha az ügyvéd mindkét felet képviseli, az ellentmondásos helyzetet teremt, mivel ellenérdekű felek esetén az ügyvéd nem tudja mindkét fél érdekét hatékonyan képviselni, ha azok ellentétesek. Jogvita esetén, például ha a bank nem hitelez, vagy az eladó visszalép, az ügyvéd nem fogja tudni hatékonyan képviselni a vevő érdekeit, sőt, gyakran összeférhetetlenségre hivatkozva tanácsot sem adhat.
Miért tartja magát még mindig a gyakorlat?
Ennek oka nagyrészt az, hogy a ’90-es években nemcsak a fegyelmi tanácsok, de az ügyvédek sem voltak elégedettek ügyvédi piac liberalizációjával. Ügyfelet szerezni nehéz, és ha az ügyvéd mindkét féllel „kedves”, nagyobb eséllyel bízza meg őt az eladó is a következő ügyletével, ahol ő lesz a vevő.
Az Illés és Szabó Ügyvédi Társulás álláspontja
Fontos, hogy a vevő már az elején tisztázza az ügyvéddel, hogy kizárólag őt képviseli-e, és ezt rögzítsék a megbízási szerződésben. A vevőnek joga van saját ügyvédet megbízni, aki kizárólag az ő érdekeit képviseli és nem például az ingatlanközvetítőét.
Az e-ingatlanügyvédek.hu-t működtető Illés és Szabó Ügyvédi Társulás tagjai kizárólag a vevőt képviselik, ha a megbízást ő adja. Az eladókat erről minden esetben részletesen tájékoztatjuk. Álláspontunk szerint a minden fél érdekeit megjelenítő, méltányos szerződések záloga, ha mind az eladó, mind a vevő saját jogi képviselővel jár el.